redteams
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Linkek
 
Hét képe
 
Keressd meg anyád leánykori nevét!

Google

 
Szavazás
 
Legutóbbi eredmények
 
Loki játékosok
 
Stadion
 
A Loki menetrendje

 
Beszámolók
 
Láki

 

 
Hírek
Hírek : Győzelem a Mecsekalján

Győzelem a Mecsekalján

Pásztori Balázs  2006.04.23. 08:41

Sidibe duplájával 2-0-ra nyert csapatunk a Pécs otthonában a Borsodi Liga 23. fordulójában.

Síri csend fogadta a csapatokat Pécsett, a lelátókon helyet foglaló mintegy 3000 nézőt úgy tűnt, nem hozta lázba a mérkőzés. A kiváló időben halkan elsziesztáztak, az embernek olyan érzése volt, mintha megyei találkozón lenne. Amikor Sidibe az első percben hatalmas helyzetben a háló helyett mellé fejelt, a hazaiak megkönnyebbült sóhaját is lehetett hallani. Pár perc után aztán a Lokit elkísérő közel száz drukker elkezdte bíztatni kedvenceit, így legalább a hangulat valamelyest javult. A két gárdának a pályával is meg kellett küzdenie, a néhol göröngyös talajon össze-vissza pattogott a labda.
Ahogy Keszei Ferenc előre megmondta, a védekezésre összpontosítanak majd és kontrával próbálkoznak. Supka Attila azonban kellően felkészítette erre tanítványait, így amikor a hazaiak időnként fel tudtak szabadulni a debreceni nyomás alól és ellentámadást indítottak, akcióik rendszerint már a középpályán elakadtak. Negyedóra telt el a mérkőzésből, amikor egy vendégtámadás végén Halmosit a kijövő kapus buktatta, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest Sidibe értékesítette, előtte azonban még Brnovics kapufája borzolta a pécsi drukkerek idegeit. A piros-feketék első kapuralövését a 26. percben jegyezhettük fel, innentől kezdve azonban némileg felgyorsult az iram, a hazaiak egyre gyakrabban átmerészkedtek az ellenfél térfelére és bizony a mi védőinknek is résen kellett lenniük. Feladatukat azonban megfelelően ellátták, ennek következtében nagy helyzetet nem tudtak kialakítani Kalináék.
Az utolsó tíz percben inkább már a küzdelem dominált, a Pécs ismét visszaállt és arra törekedett, hogy a szünetig ne kapjon újabb gólt.
Támadjatok! Ezzel a csatakiáltással próbálkozott egy hazai néző nagyobb iramra buzdítani kedvenceit, akik a második félidőben az egygólos hátrány ellenére is inkább a biztonságra törekedtek. Supka Attila a 70. percben frissítéssel próbálkozott és Dombi helyére Böőr állt be. Két perccel később növeltük is előnyünket, amikor a középpályás remekül játszotta meg Sándor Tamást, aki egyből Halmosihoz passzolt, ő továbbított Sidibének, a szenegáli támadó pedig két méterről a hálóba fejelt. A gól után újabb csere következett: Brnovics helyett Vukmir érkezett, majd nem sokkal később Halmosit Madar váltotta. A végére kinyílt a Pécs, ezzel több terület adódott a debreceni támadásra, ám gól már nem született. A DVSC teljesen megérdemelten szerezte meg a három pontot a Mecsekalján, ahol csapatunk megdöntötte közel 20 éves nyeretlenségi sorozatát.

Pécsi MFC – DVSC-AVE Ásványvíz 0-2 (0-1)

Pécs, 3000 néző. Vezette: Gergely (Kovács Z., Ferencz)
PMFC: Sólyom – Schindler, Dienes, Bajúsz, Kulcsár (Tarcsa 57.), Szabados (Sipos N., 74.) – Sipos J., Győri J., Pavicsevics, Szekeres – Kalina (Jevdovic 65.)
DVSC: Csernyánszki – Bernáth, Máté, Komlósi, Szatmári – Dombi (Böőr 70.), Virág, Sándor, Halmosi (Madar 82.)– Sidibe, Brnovics (Vukmir 74.)
Gól: Sidibe (tizenegyesből 16.), Sidibe (72.)
Sárga lap: Sólyom (15.), Szabados (17.), Komlósi (49.), Tarcsa (79.)

 
Óra
 
Számláló
Indulás: 2005-08-04
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Következő meccs

Borsodi Liga
2006.06.03., 16.20 Debrecen

 
Banner

 
Következő futam
Majom kisdíj
 
Forma1
Ki nyeri a Forma1-es világbajnokságot?

M.Schumacher
Alonso
Raikkönen
Fisichella
Montoya
Button
Massa
R.Schumacher
Barichello
Más
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Tabella
 
Letöltések
 
Partnerek

 

 
Na ez lennék én!!!
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!